2013. február 10., vasárnap

A Flamingó játékainak használatáról


Az eszközök használata

Asztalnál vagy a „kisszőnyegen” történik. A szőnyeg letekerésével önálló játékterületet biztosít magának a gyermek, amit társai tiszteletben tartanak. Nem lépnek rá, ha ők is szeretnének bekapcsolódni a játékba, engedélyt kérnek. Elutasítás esetén tiszteletben tartják társuk döntését. Kivárják, amíg befejezi a játékot, vagy másik szőnyegen, új eszközzel kezdenek játszani.

Így a gyermekek megtanulnak kulturáltan viselkedni, egymás munkáját megbecsülni.

Az eszközök bemutatásának három fokozata

A három lépcsős "lecke" segítségével könnyen elsajátítható egy-egy új tárgy illetve fogalom, megteremthető a megfelelő asszociáció a szó és a tárgy illetve fogalom között. 

Első lépcsőfok:
A nevelő létrehozza a kapcsolatot a tárgy és a neve között. Kiemelve a két szélső értéket, egyenként megnevezi a tulajdonságaikat, és utána határozza meg a feladatot. A szavakat hangosan, érthetően ejti ki, megismétli többször. Például: „Ez sima.”, „Ez érdes.” Ebben a fokozatban csak a tárgy és a név érheti el a gyermek tudatát, ezért a neveken kívül egy szó se hangozhat el.

Második lépcsőfok:
A megjegyzés, a rögzítés fázisa. A nevelő többször megnevezi a fogalmat, és megbízásokat ad a gyereknek vele kapcsolatban. Ezzel az első próbával ellenőrzi, hogy az asszociáció megmaradt-e gyerek tudatában, miközben sokszor megismétli a fogalmat.

A lecke és a próba közé néhány pillanatnyi hallgatást iktat be. Ezután megkérdezi:”Melyik sima?”, „Melyik érdes?”. Különböző feladatokhoz kapcsolva többször megismétli a kérdéseket. Ha a gyerek rámutat a megfelelő tárgyra, akkor sikeresen létrejött az asszociáció. Ha ez nem történik meg, akkor megszakítja a leckét, és egy későbbi időpontban újra előveszi. Így elkerülheti a kudarcélmény kialakulását a gyermekben.

Harmadik lépcsőfok:
A nevelő mutat egy tárgyat és rákérdez a nevére, ezzel a passzív szókincs aktívvá alakul. Ez a szakasz az előző lecke gyors ellenőrzése. A tanár megkérdezi a gyereket: ”Milyen ez?”. Ha a lecke sikeres volt, a gyermek az előzőleg tanult szóval válaszol: ”Ez sima.”, „Ez érdes.”

A „lecke” közben több szempontra ügyelni kell a nevelőnek:
  •                               mutassa meg az eszköz helyét, együtt vegyék elő
  •                              gondoskodjon róla, hogy az asztalon, szőnyegen csak a szükséges eszköz legyen
  •                               lehetőleg a gyerek jobb oldalára üljön
  •                              minél kevesebbet, érthetően beszéljen
  •                                ha érti már a leckét a gyerek, együtt végezhetik
  •                                ha már egyedül dolgozik a gyerek, a nevelő elmehet, de a közelből figyeljen
  •                                ha a gyerek nem boldogul, a leckét egy későbbi időpontban vegye elő újra
  •                                ne javítson hibát, így elkerülheti a kudarcélmény kialakulását
  •                               ha a gyerek jól használja az eszközt, egyedül dolgozhat tovább.

Montessori torony

Képességfejlesztő - színek, formák 

Azonos alakzatok egymás fölé rendezése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése